Prológus

Azért akarok írni ebbe a kis füzetbe, hogy az utókor, ha kíváncsi rá, megtudja, hogy hogyan ismerkedtünk meg. Szóval, ez nem egy napló! Mindössze feljegyzések, életem most is tartó időszakáról. Lehet, hogy túlságosan előre gondolkozok, de sebaj. Jól fog esni, hogy leírhatom, és bármikor vissza olvashatom a történetünket. Úgy, ahogy bárki más is megteheti, akinek megmutatom.

-------------------------------------------------------------------

Június 12.

Napfényes, derűs napra ébredt Pennsylvania, azon belül is Philadelphia városa. Az ablakon kinézve tökéletes rálátásom volt a Delaware folyóra, mivel a bal oldalán a rengeteg, hatalmas épület közül az egyikben én és az anyukám éltünk. Az egyetlen előnye a belvárosban élésnek - azon kívül, hogy sok fontos hely nincs annyira messze, mivel a csomópontban vagyunk -, hogy gyönyörű a kilátás. Kinézve csak a végeláthatatlan épület tömeget látni. Ilyenkor sokkal nagyobbnak érzem magam, a több száz kocsit figyelvén, ahogy már a kora reggeli időben is hasítanak az utakon. A folyónkat csak úgy sütötte a nap, rávetve sugarait, amitől csillogott a víz felszíne, körülötte a zöld, fák és bokrok formájában. A felhőkarcolókat nézve a távolban, mindig rájövök, hogy milyen gyönyörű helyen is élek.

/Saját kép/

Ma rendkívül izgatottan ébredtem fel, ami nálam eléggé ritkán történik meg. Nem igazán volt eddig kedvem menni, de most így, hogy eljött az idő, csak elkezdtem várni a nagy eseményt. Mégsem hagyhatom ki a nagynéném esküvőjét, tíz év együtt létük után. Bár én kihagytam volna, nem azért, mert nem szeretem őket, egyszerűen csak nem bírok annyi ember közt lenni, kellemetlen, főleg, hogy a fele társaságot nem is ismerem. Igen, mondja ezt az, aki Philadelphia belvárosában él, de ha egyszer nem én akartam! Meg amúgy is, kénytelen voltam menni, mert anya eléggé kikészült, mikor elmondtam neki a tervem, miszerint ő mennyen csak nyugodtan, én meg megleszek itt. Szóval, tíz évnyi együttélés, házasság nélkül. Kicsit elhúzódott náluk ez az esküvő dolog, de legalább már tudják milyen együtt létezni, és nincsenek váratlan meglepetések.

Még innen a lakásból is láttam, hogy rettenetes meleg lesz, pedig még csak hét óra volt. Hát, június közepe fele ez már várható volt. A ceremónia csak holnap lesz, de mi anyával ma megyünk, mert még is csak elég közeli rokonok vagyunk és segítünk díszíteni. Most reggel mindössze annyi dolgom van még, hogy bepakoljak a bőröndbe, összekészülődjek, és már szállhatunk is a taxiba. Tegnap már voltam a VersaSpa UV mentes barnító kezelésén, szerencsére ezt vitiligós emberek is használhatják. Nekem annyira nincs nagyon sok, de elég kontrasztos, mert kreol vagyok. Szerencsére ez alapból csak a kézfejemen látszik, a többit eltakarják a ruhák. Mindössze a lábfejemen, a hasamon, a szemhéjaimon és a combjaimon vannak további pigment foltok. De nem olyan vészes, csak az esküvőn a ruhámból kilátszanak, és nem akarok így kinézni ott. A nagynéném anyukája – aki nem a nagymamám, mert anyával csak az apukájuk közös, szóval féltestvérek – ajánlotta, mert neki is vannak, csak neki sokkal, de sokkal több. Jelenleg úgy nézek ki mint egy jó barna, szőkés barna hajú arab. De inkább ez, mint a foltok. Igazából ezek a pigment hiánytól is kijöhetnek, de a bőrgyógyászom szerint nálam ez inkább érzelmi (pszichés) zavar. Valószínűleg a kisgyerek korom miatt, ami nem volt túl könnyű, de hiszen kinek volt az?! Hét évesen egyszer elestem a betonon, és szétnyílt a térdemen keletkező seb, amit simán be is lehetett varrni, de végül nem mentünk vele kórházba, így kénytelen volt magától beforrni.. Az volt az első foltom és utána jött szépen, sorban a többi. Na szóval, ez a kezelés már meg volt, így már csak be kell pakolni és mehetünk is a táborba, ahol meg lesz tartva a „banzáj”. A nevére már nem emlékszem, de víz melletti, benne a természetben és gyönyörű hej, a képek alapján.

Gyors be is pakoltam három napnyi ruhát és ami kell. Mivel most megyünk, pénteken, szombaton lesz megtartva, és a többség ott alszik, mert hajnalban, ameddig a lagzi tart, nem igazán lesz senkinek se kedve és energiája kilométereket autókázni a sötétben. Ezért jó, hogy gyerek tábor, sok faházzal ellátva. Hát, nem véletlenül kedvelt szertartási hely.

Lassan kicsoszogtam a konyhába, ahol anya már a reggelinket készítette el, szendvics formátumban. Még nem öltöztem át, így a Garfield-os pólómban veszítettem. Érett 16 éves lány vagyok. Aha. Jó reggelt kívántam, majd a téglalap alakú asztalhoz leülve nyammogni kezdtem. Mire én elfogyasztottam az ételt, anya már magának is bepakolt és el is készülődött. Igen, reggel még nem vagyok túl használható formában.

Gyorsan aztán én is berobogtam a szobámba és magamra kapkodtam még az este folyamán fotelemre készített ruhadarabokat. Mivel meleg volt, így én is nyáriasítottam. Jó, a magam stílusában, de igen.

Anyával lebattyogtunk a csomagokkal a tömb elé, ekkorra már a taxi is itt volt. Segített bepakolni a csomagtartóba és már indulhattunk is díszíteni. Igen, és ott fog elkezdődni történetem, vele.