1. rész - A rejtélyes idegen

Lassacskán oda értünk a szigetre, ami körülbelül több mint másféle óra távolságra lehetett otthonunktól. Azért ebben a sofőr keze is benne van, mert a drága természetesen a leghosszabb utat választotta, több pénz reményében. Kis édes.

Anya, azaz Annie, kifizette az egy vagyonba kerülő taxit (pff), majd besétáltunk a hatalmas, régies kapun. Már messziről hallottuk Zack, a vőlegény hangját, aki nagyban üvöltözik Laurával, hogy miért esik-botlik azzal a tükörrel, most eltört, és nincs másik. Micsoda dilemma. Hát, a nagy nap előtti izgalmak. Mikor megkerültük az épületet és előre értünk, meg is láttam Zacket a tervrajzaival (?), jó, mérnök, nem szólok bele, és még néhány ismeretlen személyt, akik gondolom Zack rokonai lehettek. Szóval, csak a legközelebbi rokonok segítenek. Üdvözölt minket a pár, Laura úgy megszorongatott az ölelésébe zárva, hogy azt hittem megfulladok, míg Zack adott két laza puszit. Nagyba dolgoztak a többiek, mindannyian be is mutatkoztak. Jó nem voltak olyan sokan, csak hét ismeretlen személy. Mindenki pakolászott, díszített és a legtöbbjüket csak kalapáccsal mászkálva lehetett látni. A hely, ahol jelenleg dolgoztak egy nagy ebédlő volt. Tőle balra voltak a mosdók épületei, és néhány fa ház, jobbra pedig a többi faház a gondnokéval együtt, ami a „fő faház” és egy kis, fával lerakott fedett, szellőzős térség padokkal teli rakva, félig feldíszítve, itt lesz megtartva a ceremónia, vagy is az egyházi és a polgári esküvő is.

Anya már nagyban virágokat metszett egy létrára (?) - később persze rá jöttem, hogy arra lesznek felfüggesztve az ülésrend lapjai, és a létra oldalán fut végig valami növény, amit metsz -, de én még nem tudtam mit kezdeni magammal. Oda mentem Zack tesójának feleségéhez, ő nagyban bontogatott, vágott ki bizonyos fehér és sárga virág ballonokat. Ezeket Laura rendelte Kínából. Elég bonyolultnak nézett ki, de azért be álltam neki segíteni. Utána adogattam neki, míg a létrára állva bele verte az ebédlő mennyezetén végig rácsozott fa deszkákba a szögeket és ráakasztotta őket. Egész jól elvoltunk ezzel, míg nem egy fele kezdett járni az idő és mindenki neki állt enni, cigizni, inni, vagy csak leülni pihenni. Kemény meló ez, a sok asztal és szék pakolás, deszka verés, takarítás, ünnepi díszekkel nem könnyű mindent bevonni. És még rengeteg dolog volt hátra. Alig volt kész a fele. Az ebédlőben még csak az asztalok voltak berendezve, a székek még várattak magukra. És mivel 145 vendég lesz, az sem lesz hamar kész. De ez most senkit sem érdekelt, mert mindenki neki állt lazítani. Anya meg Laura elmentek hátra megnézni a ceremónia helyszínét, én meg leültem az ebédlő előtti székre és csak nézelődtem. Mindenki tök nyugisan, vidáman társalgott, de volt egy fiú, aki nem. Ő az elején be sem mutatkozott. Csak álldogált a nem régen felállított sátor alatt, amihez egy nyíl mutatja, hogy „cigizők sátra”. Halálos nyugodtsággal szívta a káros anyagot, és tekintetével csak egy valamire meredt. És nem, az nem én voltam. A távolban lévő kis folyót figyelte. Nem igazán láttam őt a díszítés alatt, mert ő bent, míg én kint csináltam. Az egész srác tiszta fura volt. Nem, nem egy titokzatos vámpír vagy egy zárkózott omega vérfarkas. Egyszerűen csak komor volt és kedvetlen. És ez zavart. Valamiért ezt az ismeretlen fiút nem akartam szomorúnak látni. Nem is szomorú, inkább csak kemény. Szilárd. Olyan igazi kőszívű feelingje volt. És azt akartam, hogy megnyíljon. Nekem. Hehe, ilyen az, amikor még sosem volt pasija az ember lányának. Rád néz és már is a lábai előtt heversz, várva, hogy mikor kéri meg a kezedet. De rám, rám sem nézett. Gondtalanul figyelhettem. Hittem ezt én. Ekkor azonban meghallottam, hogy leül valaki a mellettem lévő székre. Erica volt az, Zack unokahúga. Kezébe vett egy darab pogácsát és nagy lelkesedéssel kezdett el nyammogni rajta. Mikor befejezte, felém fordult és megkérdezte, amit magam sem nagyon tudtam.

• Szóval - kezdte ugyanazt a pontot figyelve, mint én. - Kit nézel ennyire elmerengve? - Pf, nagyon is, hogy jól tudta, csak azt akarta, hogy kimondjam.
• Ühm, senkit. Csak elbambultam - Elmennék profi hazudozónak. Remélem az irónia átérezhető.
• Aha, ennyire szerintem még senki sem stírölte az öcsémet, és ezt ő is észrevette - Mutatott az említett felé a szépen manikűrözött mancsával. Aki épp engem nézett kemény tekintettel. Szuper. Most már valami berögzött kukkolónak gondol majd. Fú, milyen jó, hogy az öccse. Most nem gyengén égtem be. Pedig én csak azért néztem, mert érdekes volt - olyan furán érdekes, persze - és nem értettem, hogy miért nem mutatkozott be és, hogy miért ilyen kemény és elutasító. Ez még gondolom nem bűn.
• Oh, én izé..nem bámultam! Csak utálom a cigit és fura volt, hogy ilyen fiatalon láncdohányos - Hm, ez nem is volt rossz. A remegő hangomat figyelmen kívül hagyva egészen hihető.
• Nem sokára lesz húsz éves, ha neki ez jó. Én sem szeretem, hogy ezt csinálja, de tizenhárom éves kora óta cigizik. Már nem fog leszokni. Max. valaki olyan miatt, akit nagyon szeret - Magyarázta lehangoltan.
  -És van valaki, aki ilyen? - Ja, cseppet sem vagyok átlátszó. Pf.
• -Hát... - mosolygott keserűen. - Sosem volt az a fajta ember, aki kimutatja az érzelmeit. Fogalmam sincs, hogy kit szeret és, hogy kit nem. Sosem volt túl jó a kapcsolatunk. Igazából neki senkivel sincs túl jó kapcsolata.
• -Ó, sajnálom. Ez nem lehet túl könnyű.-Semmi gond, már megszoktam. Na, megyek folytatom a dolgom. Még meg kéne csinálnom a fotózásra alkalmas helyet. Jó merengést! - Állt fel rám mosolyogva. Vissza mosolyogtam, majd egy utolsó pillantást vetve az ismeretlen fiúra, bementem asztalokat rendezni, mivel voltak fölöslegesek, amiket ki kellett pakolni. Lassan mindenki vissza állt pakolászni, szóval, én is be indultam segíteni, ahol nem várt /na jó, talán egy kicsit még is/ meglepetés fogadott.